Ingrid Seward - Diana

„A kompromisszum a házasság egyik lényeges alkotóeleme – a királyi családban pedig különösen fontos.”

Már az elején szeretném leszögezni, hogy nem igazán kedvelem az életrajzokat, illetve önéletrajzokat, s őszintén szólva nagyon keveset is olvasok belőlük. Hogy ennek mi a pontos oka, nem tudnám megmondani, talán az, hogy maga a stílus nem tetszik, amit ez a műfaj megkövetel. De tulajdonképpen nem is nagyon látom értelmét, mert:

1, Vagy szeretem annyira a személyt, akiről szól, hogy sok újat már nem tud nekem mondani a könyv (annyira fanatikus pedig nem vagyok senkivel szemben, hogy megvegyem csak azért, mert egy kedvencemről szól és ő van a borítóján).

2 , Nem érdekel különösebben az illető és emiatt eleve nem vágyom az olvasásra.

Diana hercegné életrajzával azonban más a helyzet. Ingrid Seward írása ugyanis még akkor jelent meg, amikor a hercegné tragikus halálára senki sem gondolt. És innen nézve már jóval érdekesebb a történet, ad valamiféle pluszt hozzá az a beavatottság, hogy én, aki ma a kezembe veszem ezt a könyvet, tudok olyan dolgokat, amiket a szakavatott akkor és ott még nem tudhatott. Ez néha kísérteties, ijesztő, olykor pedig mélyen elgondolkodtató.

Az igazsághoz hozzátartozik még az is, hogy mindig is érdekelt a modern történelem, Diana pedig meglehetősen közel áll a mi életünkhöz – és nem csak időben.

Először is hatalmas elismerés és tisztelet illeti meg az írónőt, mert nagyon alapos munkát végzett, s az olykor kimerítő részletesség arra enged következtetni, hogy a témába nemcsak alaposan beleásta magát, hanem nagy valószínűséggel a szenvedélyévé, a munkáján túl a hobbijává vált, s betöltötte az egész életét. Azt hiszem, igazán jó életrajzot csak így lehet írni, hiszen mi lehetne nehezebb, mint belelátni a másikba, átlátni életének szövevényes útjait, s valamelyest megérteni azokat a dolgokat, amik vele történnek?

Az átfogó és alapos munkát olvasva képet kaphatunk Diana gyermekkoráról, tanulói előmeneteléről, a megismerkedéséről Charles herceggel, de betekintést nyerhetünk az angol királyi család mindennapjaiba, a família egyes tagjainak életébe (így például egy kicsit II. Erzsébet királynőjébe is), majd a mű már kifejezetten a herceg és a hercegnő kapcsolatára fókuszál, nyomon követi költözködéseiket, szó van benne a gyermekáldásokról, az anyai feladat szépségeiről és nehézségeiről, ugyanakkor találhatunk könnyedebb szálakat is, amik Diana ruhaszenvedélyét, vagy éppen a mindennapi életét és elfoglaltságait boncolgatják.

Ha meg kellene neveznem, hogy mi fogott meg  legjobban az életrajzban (a fentebb említett különös hatáson kívül), talán azt mondanám, hogy a boldogság problematikája. Hiszen a középpontban megfogalmazatlanul tulajdonképpen ez a kérdés áll: Vajon hogyan lehet boldognak maradni egy elvárásokkal, szigorú szabályrendszerrel terhelt világban? Van-e egyáltalán erre esélyünk? Hogyan őrizhetjük meg önmagunkat és miért fontos ez?

Ha a királyi díszvacsorák, az elegáns és szörnyen hivatalos programok végtelen sora, a méltóságok előtti megjelenések nem is lehetnek ismerősek mindnyájunk számára, Diana életében azért mégis sokan magunkra ismerhetünk, kortól, nemtől függetlenül. Egy kedves, érzelmes, rendkívül összetett személyiségről van szó, aki igyekezett megállni a lábán akkor is, amikor nem volt könnyű.

A műről eszembe jutott a Boleyn-lányok története, illetve az Ütközések című film, amik mind-mind azt próbálják bizonygatni, mennyire egyszerűek, s mégis milyen bonyolultak tudunk lenni mi, emberek; mennyire vágyunk a boldogságra, s milyen sok rossz utat vagyunk képesek kipróbálni annak érdekében, hogy megtaláljuk azt, s rádöbbenjünk, hogy a kulcsot sosem találhatjuk meg úgy, ha engedünk a külvilág követeléseinek. Mert a kulcsot mi őrizzük…

„Bármit hoz is a jövő, Charles akkor is életének központi figurája marad. Ez a férfi a sorsa. És eljön majd a nap, amikor ez a férfi a királya lesz. És ő királynő…”

Minősítés: jó