Ennyire közel még sosem volt a tél.
El sem hiszem, hogy
végre megírhatom az első bejegyzésemet a blogomra. Martin fantasztikus
sorozatának az ötödik részét sajnos tovább olvastam, mint terveztem, de
egyáltalán nem bántam meg, hogy elnyúlt a folyamat, hiszen hatalmas élményt
adott.
A történet méltó
folytatása az előző négy résznek, akik pedig nem érezték túlzottan
szerencsésnek a Varjak lakomáját, azok most „fellélegezhetnek”, hiszen a
Sárkányok tánca ismét egy eseménydús, izgalmas és lebilincselő kötet.
A könyvben alapvetően
azok a karakterek kaptak főszerepet, akik a negyedik részből kimaradtak a
megfelezés miatt. Ennek a magam részéről azért örültem, mert újra szerepet kapott
a két kedvenc karakterem, Havas Jon és Bran (már csak ők vannak életben a mű
elején a kedvenceim közül). Emellett fontos fejezetekkel rendelkezik Bűzös, Tyrion
és néhány régi jó ismerős onnantól, hogy a Sárkányok tánca túllépi a negyedik
részt időben.
Őszintén szólva nem
tudok nem kitérni egy negatív elemre, ami roppant nagy szenvedést okozott nekem
olvasás közben. Dany fejezeteire gondolok, amik számomra egyenesen pokoliak
voltak. Ezen nagyon csodálkoztam, egyrészt azért, mert eddig ilyennel én még
sosem találkoztam Martin esetében, másrészt pedig azért, mert mostanáig sem
nagyon tudom hova tenni azt, hogy a nagy Viharbanszületett Daenerys magához
képest és egyébként is sokkal éretlenebbül viselkedik, mint a korábbiakban.
Persze a csalódottságomnak nyilván oka az is, hogy éppen tőle vártam a
legnagyobb fordulatokat, amiket be kell vallanom, nem igazán kaptam meg még a
mű végén sem.
Ezt az egy dolgot
leszámítva imádtam a könyvet, elfogultság nélkül állítom, hogy Jon és a
falvédők részei voltak a legérdekesebbek és a legfordulatosabbak, illetve
kedvencnek jelöltem még meg Bran fejezeteit a misztikusságuk és amiatt, hogy
minden egyes sort körülleng egyfajta rejtélyes hangulat és az álom sajátos
természete. Tipikusan azt az érzetet keltette bennem a fiú története, hogy
bármikor történhet valami…
A mű vége természetesen
most is olyan, mint mindig. Nagyon ütős. Bár nálam még ennek a résznek sem
sikerült felülmúlnia azt, ami a Kardok viharában volt, azt hiszem, ez a nagy
áttörés még egy ideig várat magára.
Azon már meg sem
lepődtem, hogy a kedvenc szereplőim száma a kötet végére szintén lecsökkent,
bár ennyire még nem sajnáltam a Tűz és jég dala során egy karakter
elveszítését, mint most.
Amiből egy kicsit
többet vártam, de végül nem kaptam meg: horror, Mások, Catelyn idegtépő
cselekedetei, Tyrion részeinél a humor és végül, de nem utolsó sorban a már említett
izgalmak a sárkányokkal és az anyjukkal.
Amit viszont
nagyadagban kaptam (és néha sok is volt): izgalom, pozitív feszültség (szinte
mindenhol pattanásig feszült a hangulat, a sorokat végigkísérték a baljós
előjelek és az aggasztó lehetőségek felmerülései), erotika és szex (ezt annyira
nem kedveltem), további lehetőségek az elméletek és a lehetséges folytatások
legyártására.
Ha egy tízes skálán
kellene osztályoznom a Sárkányok táncát, akkor szigorúan azt mondanám, hogy hat
és fél, de ezzel együtt állíthatom, hogy nagy kaland volt újra elmerülni ebben
a csodálatos és kimerítően részletes világban, amit az író teremtett. Kicsit
aggaszt, hogy befejeztem ezt a könyvet is, eddig valahogy nem tudtam átérezni
az ismerőseim panaszait, akik már kiolvasták az összes megjelent kötetet, de
azt hiszem, kezdem én is érezni, milyen dolog igazán nagyon várni egy
folytatást, ami majd egyszer, ki tudja, mikor következik be…
Minősítés: jó/jeles
