George R.R. Martin – Sárkányok tánca

Ennyire közel még sosem volt a tél.

El sem hiszem, hogy végre megírhatom az első bejegyzésemet a blogomra. Martin fantasztikus sorozatának az ötödik részét sajnos tovább olvastam, mint terveztem, de egyáltalán nem bántam meg, hogy elnyúlt a folyamat, hiszen hatalmas élményt adott.

A történet méltó folytatása az előző négy résznek, akik pedig nem érezték túlzottan szerencsésnek a Varjak lakomáját, azok most „fellélegezhetnek”, hiszen a Sárkányok tánca ismét egy eseménydús, izgalmas és lebilincselő kötet.

A könyvben alapvetően azok a karakterek kaptak főszerepet, akik a negyedik részből kimaradtak a megfelezés miatt. Ennek a magam részéről azért örültem, mert újra szerepet kapott a két kedvenc karakterem, Havas Jon és Bran (már csak ők vannak életben a mű elején a kedvenceim közül). Emellett fontos fejezetekkel rendelkezik Bűzös, Tyrion és néhány régi jó ismerős onnantól, hogy a Sárkányok tánca túllépi a negyedik részt időben. 

Őszintén szólva nem tudok nem kitérni egy negatív elemre, ami roppant nagy szenvedést okozott nekem olvasás közben. Dany fejezeteire gondolok, amik számomra egyenesen pokoliak voltak. Ezen nagyon csodálkoztam, egyrészt azért, mert eddig ilyennel én még sosem találkoztam Martin esetében, másrészt pedig azért, mert mostanáig sem nagyon tudom hova tenni azt, hogy a nagy Viharbanszületett Daenerys magához képest és egyébként is sokkal éretlenebbül viselkedik, mint a korábbiakban. Persze a csalódottságomnak nyilván oka az is, hogy éppen tőle vártam a legnagyobb fordulatokat, amiket be kell vallanom, nem igazán kaptam meg még a mű végén sem. 

Ezt az egy dolgot leszámítva imádtam a könyvet, elfogultság nélkül állítom, hogy Jon és a falvédők részei voltak a legérdekesebbek és a legfordulatosabbak, illetve kedvencnek jelöltem még meg Bran fejezeteit a misztikusságuk és amiatt, hogy minden egyes sort körülleng egyfajta rejtélyes hangulat és az álom sajátos természete. Tipikusan azt az érzetet keltette bennem a fiú története, hogy bármikor történhet valami…

A mű vége természetesen most is olyan, mint mindig. Nagyon ütős. Bár nálam még ennek a résznek sem sikerült felülmúlnia azt, ami a Kardok viharában volt, azt hiszem, ez a nagy áttörés még egy ideig várat magára.

Azon már meg sem lepődtem, hogy a kedvenc szereplőim száma a kötet végére szintén lecsökkent, bár ennyire még nem sajnáltam a Tűz és jég dala során egy karakter elveszítését, mint most.

Amiből egy kicsit többet vártam, de végül nem kaptam meg: horror, Mások, Catelyn idegtépő cselekedetei, Tyrion részeinél a humor és végül, de nem utolsó sorban a már említett izgalmak a sárkányokkal és az anyjukkal.

Amit viszont nagyadagban kaptam (és néha sok is volt): izgalom, pozitív feszültség (szinte mindenhol pattanásig feszült a hangulat, a sorokat végigkísérték a baljós előjelek és az aggasztó lehetőségek felmerülései), erotika és szex (ezt annyira nem kedveltem), további lehetőségek az elméletek és a lehetséges folytatások legyártására. 

Ha egy tízes skálán kellene osztályoznom a Sárkányok táncát, akkor szigorúan azt mondanám, hogy hat és fél, de ezzel együtt állíthatom, hogy nagy kaland volt újra elmerülni ebben a csodálatos és kimerítően részletes világban, amit az író teremtett. Kicsit aggaszt, hogy befejeztem ezt a könyvet is, eddig valahogy nem tudtam átérezni az ismerőseim panaszait, akik már kiolvasták az összes megjelent kötetet, de azt hiszem, kezdem én is érezni, milyen dolog igazán nagyon várni egy folytatást, ami majd egyszer, ki tudja, mikor következik be…

Minősítés: jó/jeles